Tengerszem

Kitűnő kirándulási lehetőség az aktív kikapcsolódást és a természetet kedvelő vendégeinknek a Megyer-hegyi Tengerszem meglátogatása. A 324 m magas Megyer-hegy a földtörténeti harmadkor, középső-miocén vulkanikus riolittufa kúpja, melynek felépítő kőzetét igen nagy keménység jellemzi, kristályos zárványai és üregei következtében pedig hamar felismerték, hogy kiválóan alkalmas malomkő-gyártásra.

Az elhagyott malomkő-bánya fejtési gödrében az öszegyűlt csapadékvízből alakult ki az a tó, amelyet ma Tengerszemként ismerünk. A tó víztömege mintegy 4.000m2, legnagyobb mélysége 6,5 m.

A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai láthatók. 1977-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították. Ma kedvelt kirándulóhely, a Malomkő tanösvény Sárospatak belvárosától vezeti el oda piros túraút-jelzéssel a turistákat.

Kőbánya

A Megyer-hegyen már a XV. században működő kőbánya volt. A malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. A  bányát 1907-ben zárták be, a termelési tendencia folyamatos csökkenése miatt.

További információ: https://tengerszeminfo.hu

Via Ferrata pálya-Tengerszem élmény

A Megyer-hegyi Tengerszemnél található meg az ország negyedik Via Ferrata pályája, amely összesen 650 méter hosszan húzódik a függőleges sziklafalakon, több nehézségi fokozatú pályával. A viaferrátázás igényel némi gyakorlatot, (szédülésmentességet és lépésbiztonságot), megfelelő fizikumot és felszerelést. Az utak gyakran izgalmas helyeken, nagy magasságokban vezetnek, ezért a tériszonymentesség alapvető feltétel. A via ferrata lényege a folyamatos biztosítás, amit az ösvény mentén végigfutó drótkötél ad, amire a megfelelő felszereléssel tudunk rácsatlakozni. A Megyer-hegyi Tengerszemnél található Via Ferrata pálya egyedisége, hogy a mászni kívánók közvetlenül a 6 méter mélyre nyúló víztükör felett mászhatják körbe Zemplén legszebb természeti csodájának függőleges sziklafalait.

További információ: https://tengerszeminfo.hu

 

Tengerszem Tengerszem
Programok és rendezvények Programok és rendezvények

Programok és rendezvények

1. Reneszánsz vacsoraest a Rákóczi Várban
A korabeli receptúrák alapján 6-8 fogásos lakoma, korabeli ruhákban szervírozva, a hozzáillő muzsikával, korlátlan ital fogyasztással. Időtartama kb. 3 óra. 
Ára: egyéni ajánlat szerint. Információ: +36-70/314-1986

2. A Rákóczi Vár konyha bástyájában 1996. évben feltárt eredeti konyhában szabadtéri tűzhelyen a vendégek előtt készített ételek felszolgálása a korhoz illő korabeli kosztümökben és zenével. Pl.: nyárson sült malac, szárnyasok, szabad tűzön készült fácán leves, halételek stb. 
Ára: létszámtól függően, előzetes egyeztetés alapján.

3. Borkóstolással egybekötött pincelátogatás a történelmi várnegyedben található borpincében. A jellegzetes hegyaljai borok bemutatása (3-6 féle), szakmai vezetéssel, a Tokaji aszú készítése, a Tokaji borok múltja és jelene, stb.
Ára: 4.500.-Ft/fő -től (Minimális létszám: 8 fő)

4. Sárospataki városnézés idegenvezetéssel.
Csoportos ár belépőkkel: 3.500.- Ft/fő

5. Hajókirándulás a vadregényes Bodrog folyón Tokajba. A hajóút 2,5 óra, utána Tokaj város nevezetességeinek megtekintése, borkóstolás, majd autóbusszal visszaindulás Sárospatakra.

6. Sváb party 
Helye: Sárospataktól 5 km-re található Hercegkút (Traunsondorf). Program: A vendégeket kb. 50 perces folk-klór műsorral fogadjuk, közben sváb pálinkával, pogácsával kínáljuk őket. Műsor után a pincesoron található ligetben babgulyás feltálalása, majd egyéni gazdák pincéinek meglátogatása, közben sváb szalonna megkóstolása. A party alatt köcsögdudás, citerás zenekar szórakoztatja a vendégeket.

7. Tematikus programjaink 
- Tokaj-hegyaljai szüret 
- lovas szánkózás a Zemplénben 
- nyári koncertek a Rákóczi vár udvarán 
- Szent Erzsébet-napi ünnepségsorozat

8. Évente megrendezésre kerülő városi rendezvények 
- Zempléni Fesztivál rendezvénysorozat (www.zemplenifesztival.hu
- Hétvégi koncertek a Rákóczi vár udvarában

Borkóstolás

A történelmi várnegyedben a XVIII. századi Rákóczi pince szomszédságában található a Hotel Bodrog pincéje, ahol lehetősége nyílik kedves vendégeinknek 6-8 féle kiváló minőségű tokaji bor kóstolására.

A borkóstolás időtartama körülbelül egy óra, szakmai vezetéssel. Igény szerint borkorcsolyaként sajt, alma, pogácsa rendelhető mellé. (A borkóstolás 8 fő feletti létszám esetén kerül megrendezésre.)

A világ nagy borvidékeinek egyik legfontosabb identitásformálói a termesztett szőlőfajták. Tokaj-Hegyalja két meghatározó szőlőfajtája a Furmint és a Hárslevelű, amelyek mellett évszázadok óta jelen van a Sárga muskotály. A mai jellegzetes hegyaljai szőlőfajták hosszas szelektálódás győzteseinek tekinthetők, hiszen a filoxéra megjelenése előtt még 20-25 fajtát termesztettek a borvidéken.

A tokaji olyan borkülönlegeség, amit a világon szinte mindenki ismer. A "legelső hungarikum ". A XVI. századtól Európa szerte dicsérik a tokaji aszút. Azóta vált szállóigévé a "királyok bora, a borok királya ". Zamata, íze, aromája a világon egyedülálló, s egyetlen más borban fel nem lelhető. Tokaj a minőség fogalmának testvére lett. A tokajihoz hasonlítottak szerte a világon minden bort. Tokaj aszúbora a XVIII. századtól elérendő cél lett. Szinte mindenhol, ahol lehetett próbálkoztak aszúborok előállításával. A tokaji borok közel félezer aranyérmet nyertek borversenyeken.

Borkóstolás Borkóstolás
Wellness & Spa Wellness & Spa

Wellness & Spa

A Hotel Bodrog wellness és fitness ajánlatainak középpontjában a relaxáció, a revitalizálás, a megelőzés áll. Elsősorban azoknak ajánljuk wellness csomagjainkat, akiknek fontos az egészségük.

Mindannyian keressük az egészség, a boldogság és a szépség forrását. Ha ezen elixírrel nem is szolgálhatunk, de a vadonatúj ELIX wellness részlegünk minden szolgáltatásának megalkotásakor ezen szempontokat tartottuk a legfontosabbnak. A különleges hangulatú, a legmodernebb Cybex és Precor funkcionális edzőgépekkel berendezett fitness terem tökéletes lehetőséget kínál a fitt élethez, ezáltal az egészséghez. A kényeztető wellness szolgáltatások örömöt csalnak vendégeink arcára, szaunáink és masszázs kezeléseink pedig garantálják szépségünk megőrzését.

Zemplén Kalandpark, Bobpálya

Téli-Nyári Bobpálya

Sárospataktól 10 kilóméterre, Sátoraljaújhelyen található 2275 méteres hosszúságával az ország és a térség leghosszabb bob pályája. Egy abszolút biztonságos négy csövön rögzített kocsival történik a lecsúszás.

Az utas természetesen magának is tud fékezni. A pályán a kocsik négy kerékkel gurulnak, centrifugális fékekkel ellátva, melyek 32 km/h sebességnél kezdenek fékezni, így korlátozzák a sebesség extrém megnövekedését azokon a szakaszokon, ahol a pálya lejtése nagyobb, mint 10%.

Magas-Hegyi Libegő

Magyarország leghosszabb libegője Sátoraljaújhelyen egész évben várja a kirándulni és sportolni vágyókat. Hossza 1332 m menetideje 50 perc oda-vissza. Az induló és középső állomáson büfé várja a felfrissülni vágyókat.

Kalandtúra Park

A kalandtúra park által nyújtott szolgáltatások célja, hogy mindenki legyőzheti saját „korlátait” mind fizikai, mind pszichikai értelemben, s ezáltal a résztvevők egyfajta testi- és mentális erőpróbán vehetnek részt, s emellett teljesen új és egyedi élményt kapnak a pályarendszereken való végighaladás során.

Olyan helyzeteket élhetnek át, amit eddig legfeljebb kedvenc kalandregény- vagy filmhősük élhetett át egy – egy izgalmas történet során.

A Kalandtúra Park nemcsak a Zemplénbe látogató vendégek, turisták szórakoztatását célozza meg, hanem szervezett iskolai, munkahelyi csoportok részvétele is biztosított, akár tömegsport foglalkozás, akár osztálykirándulás illetve munkahelyi szabadidős programok valamint csapatépítő tréningek keretén belül is.

A park TÜV minősítéssel rendelkezik. A biztonság érdekében a résztvevő csoportok kötelező oktatáson vesznek részt, melynek keretében megtanulják a biztonságtechnikai eszközök helyes használatát és elsajátítják az alapvető alpintechnikai ismereteket. Gyermekek biztonságosan 110 cm –es magasságtól vehetnek a túrákon részt (1 pálya), a felnőtt pályák 150 cm-es magasságtól használhatóak(3 pálya). 1-1 pálya esetén 40-60 perc a pálya bejárási időtartama.

Bővebb információ: www.zemplenkalandpark.hu

Zemplén Kalandpark, Bobpálya Zemplén Kalandpark, Bobpálya
Magas-Hegyi Sípálya Magas-Hegyi Sípálya

Magas-Hegyi Sípálya

Sárospataktól 10 kilóméterre, Sátoraljaújhelyen található a 9300 négyzetméter lefedésű négyévszakos sípálya. A műanyag pálya ugyanolyan érzés, mintha havon síelnénk. Az új típusú műanyag "NEVEPLAST" nem tesz kárt a sífelszerelésben, nem kell kenni semmilyen anyaggal.

Síelés, snowboardozás télen-nyáron. Hó hiányában országos bajnokságokat, diákolimpiákat, mozgássérültek bajnokságát is lehet a pályán szervezni.

TUBBY pálya

A fent említett anyagon egy zárt 200 méteres kanyargós, úgynevezett "TUBBY" pályán is lecsúszhatnak az érdeklődők. A csúszda használata semmilyen tudást nem igényel. Az érdeklődőket négy különböző nehézségi fokozatú kalandpark pálya is várja a legkisebbektől a kalandvágyó felnőttekig, 60 méteres úgynevezett tiroli pálya, "CANOPY" is megtalálható itt.

Síház – sítörténeti múzeum: A kiállító térben bemutatásra kerülnek a régi sí felszerelések, az első felvonó néhány eleme, a tablókon régi események, turisztikai rendezvények fotódokumentumai láthatók. A terem másik felében kis vetítőt terveztünk, ahol a 60-as, 70-es évekből megmaradt amatőr filmek peregnek a látogatók előtt bemutatva az akkori turisztikai és sport életet.

Bővebb információ: www.zemplenkalandpark.hu